Mondjad!

Tudjuk, nem feltétlenül a lekezelés szándéka visz valakit arra, hogy ekképp vegye fel a telefont. Bele sem gondol sokszor, esetleg lazának akar látszani (mint a kamaszok), vagy ez a huszonötödik hívás aznap a (hívott számára ügyetlenkedőnek tűnő) kollégától és rossz kedve, illetve türelmetlensége hatására ez az első szava a hívóhoz. Ez azonban lehet magyarázat, de mentség nem!

Egyrészt, ha nagyon akadékoskodónak akarunk tűnni, akkor nem is tudhatnánk arról, hogy miképp veszi fel a telefont kollégánk vagy üzleti partnerünk, mert kívülről fújjuk a „szabályt”: más(ok) társaságában, vagy nyilvános helyen, mások számára hallhatóan, nem bonyolítunk telefonbeszélgetést, sőt a hívást is félrehúzódva fogadjuk.

Persze lehet, hogy azért kell fogadni a hívást, mert az üzleti tárgyaláshoz szükséges információval keres bennünket a kollégánk. Ekkor is érdemes figyelni a stílusunkra, ugyanis olyan „apróságok”, hogy egy hétköznapi helyzetben miképpen beszélünk a munkatársunkkal, messzemenő következtetéseket eredményezhet!

Ha azt halljuk, hogy a tárgyalópartner (ügyvezető, ügyvéd, project manager…), a legfeszültebb tárgyalási helyzetben is határozott és mégis türelmes és udvarias stílusban beszél a kollégájával, bizalmat ébreszt és érdekes módon –  „holdudvar hatásnak” hívja a szociálpszichológia a jelenséget, melynek köszönhetően – szakmai kérdésekben is kompetensebbnek gondoljuk.

Ez ugyanakkor fordítva is igaz, ha azt tapasztaljuk, hogy valaki nem tiszteli kollégáját, könnyen juthatunk arra a következtetésre, hogy velünk sem fog másként viselkedni, ez pedig a bizalom elvesztését és az üzleti kapcsolat újragondolását jelentheti…

Nem elegáns hát „Mondjad!”-dal felvenni a telefont - nemcsak az avatatlan hallgató, hanem a hívó fél miatt sem…

Sose feledjünk: Mi nékünk semmiség, az másnak a világ!