A “nemek” adják személyiségünk védelmének egyik komoly korlátját. Ez az a stoptábla, amellyel a számunkra fontos értékeinket, érdekeinket védjük. A nemek jelentik ugyanakkor az üzletünk, vállalkozásunk védelmét is: mi az, amit vállal a cégünk, milyen feltételekkel és melyek azok a
Bocsánatkérés: a nem mindennapi csodafegyver
„Nincs tökéletes ember ezen a világon, csak tökéletes szándék”, hangzik a sokunk számára ismerős gondolat. A hibázás életünk természetes része. A magánéletben éppen úgy követhetünk el baklövéseket, ahogyan a vállalkozásunkban. Noha vállalkozóként arra törekszünk, hogy az általunk nyújtott szolgáltatás, illetve
A jó modor, mint motivációs eszköz
Az átalakulóban levő új munkahelyi kultúra egyik sajátossága, hogy a munkatársak egy barátságos, emberközpontúbb környezetben szeretnének dolgozni. Ennek fontos része a partnerség megélése (a többi munkatárssal, illetve a vezetővel), valamint az elvégzett munka megbecsülése.